Fám Erika-díj
A Filmtett Egyesület 2019-ben alapított filmkritikusi nívódíját a Filmtett Erdélyi Filmes Portál egy-egy kiváló, évek óta hűséges, gazdag szerzői portfólióval rendelkező, külső munkatársa veszi át a Filmtettfeszt zárógáláján. A trófea a Sárga Csikó Díj alacsonyabb mása.
A nívódíj 2021-ben felvette a Fám Erika-díj nevet. Egyesületünk ezzel a jelképes gesztussal szeretne méltó emléket állítani fiatalon elhunyt munkatársunknak, a sepsiszentgyörgyi filmesztéta és tanár Fám Erikának.
Fám Erika (1973–2021)
1997-ben szerzett filozófiadiplomát a Babeș-Bolyai Egyetemen Kolozsváron, majd a müncheni Ludwig Maximilian Universität hallgatójaként folytatta tanulmányait. Később tanárként dolgozott szülővárosában, a Székely Mikó Kollégiumban, ahol – Erdélyben elsők közt – választható tantárgyként bevezette a vizuális kommunikációt. Évtizedeken át foglalkozott mozgóképpel filozófiatanárként, filmesztétaként, képkutatóként, múzeumpedagógusként. A gyakorlati filmezésbe is belekóstolt, dokumentumfilmet rendezett. 2014-ben kezdett a MAGMA Kortárs Képművészeti Kiállítótérben tárlatvezetéseket tartani, munkásságát a budapesti Ludwig Múzeum is díjjal értékelte. Több erdélyi magyar lapban közölt film- és színházkritikát, kortárs kiállítások nyomán írt tanulmányok, képelméleti írások, recenziók, módszertani írások szerzője volt. A Filmtett folyóirat 2000-es indulása óta a lap külső munkatársa volt, alapos és értékes tanulmányai, finom esztétikai érzékkel megírt kritikái, tájékozott és érzékeny interjúi végigkísérték nyomtatott és online folyóirat történetét. Az ő kezdeményezésére indult a középiskolás diákokat megszólító MoziABC című rovat, amelynek haláláig önálló és kiváló pedagógiai érzékkel fogalmazó szerzője volt.
A díjat idén Kacsó Edith kapja.
Szászrégenben született, de Csíkszeredában nőtt fel, és kacskaringós úton jutott el a sajtóbeli helyére. Matek-fizika líceum mechanika szakán érettségizett, az egyetemen gépgyártóipari almérnökként végzett. Volt villanyszerelő, építkezési laboráns, előkönyvelő, míg végül 1994-ben sikeresen felvételizett a frissen elindított nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumba. Ezután Gyergyószentmiklóson, a helyi televíziónál riporterkedett, műsort vezetett, szerkesztett. 1998-ban felvételt nyert a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem Bolyai-osztályába, rendezőszakra.
Néhány év külsős együttműködés után, 2003-ban elszerződött a Román Televízió Magyar Adásához, azóta is a szerkesztőség oszlopos tagja. A közszolgálati televíziózás mellett készít dokumentumfilmeket és szívesen ír is: kíváncsi természetéhez az interjú műfaja talál a leginkább. 2000 óta a Filmtett folyóirat külső munkatársa, az elmúlt 25 évben írt kritikát és körképet a mozik és a filmforgalmazás pillanatnyi helyzetéről, alkotói portrét és beszámolót fesztiválokról. Különösen értékesek és magyar nyelven sokszor egyedülállóak a román filmalkotókkal készített interjúi: beszélgetett a pályakezdő Cristian Mungiuval és Cătălin Mitulescuval, a Romániába hazatérni készülő Radu Gabreával, a filmarchívum sokak által kritizált igazgatónőjével, Anca Mitrannal, a Dallas Pashamende forgatászáró buliján megnáthásodott Vivi Drăgan Vasile operatőrrel, Velvet Moraru producerrel, aki nőként vetette meg a lábát egy akkor még igencsak férfias szakmában. Legutóbb a sokoldalú Lucian Georgescut és a VHS-korszak hangalámondás-királynőjét, Irina-Margareta Nistort kereste fel.
Laudáció
Újságíróknak nem szokás díjat osztogatni. Az újságírók általában a háttérbe húzódnak, hírt adnak mások díjairól, megszólaltatnak és ezáltal még ismertebbé tesznek díjazottakat, velük és a díjátadók közönségével együtt ünnepelnek. Kacsó Edith is ilyen.
Szászrégenben született, de Csíkszeredában nőtt fel, és kacskaringós úton jutott el mai, sajtóbeli helyére. Matek-fizika líceum mechanika szakán érettségizett, az egyetemen gépgyártóipari almérnökként végzett. Volt villanyszerelő, építkezési laboráns, előkönyvelő, míg végül a 90-es évek közepén frissen elindított Ady Endre Sajtókollégiumban, Nagyváradon végre megtalálta az igazi hivatását. Ezután Gyergyószentmiklóson, a helyi televíziónál riporterkedett, műsort vezetett, szerkesztett, majd még rátett egy lapáttal: elvégezte a rendezőszakot a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem Bolyai-osztályában.
Több mint 20 éve a Román Televízió bukaresti magyar adásának szerkesztője, riportere, tudósítója, és büszke arra, hogy egyébként „egyidős a Magyar Adással”. Ha szükséges, beugrik szociális témákra is, de érezhetően akkor van igazán elemében, ha „a szellem fényűzésével”, művészetekkel, irodalommal, színházzal, filmmel foglalkozhat: az ország egyik legjobb kulturális újságírójáról beszélek. A közszolgálatiság hiteles és meggyőződéses képviselője, aki láthatóan igyekszik folyamatosan értéket teremteni.
Riporterként kíváncsi, felkészült, közvetlen és természetes, képes megnyitni az embereket, hogy szép, személyes beszélgetések születhessenek. Valahogy ösztönösen érzi, hogyan, mikor kell egy kérdést feltenni, vagy továbbfűzni az alanya gondolatát, s ezzel átvezetni egy másik témára, de azt is, hogy mikor érdemes egy beszélgetés közben csendben maradni. Empatikus, de finoman provokatív is tud lenni, ha a néző érdeke úgy kívánja: udvarias kritikával szembesíti beszélgetőtársát, ha sejti, hogy ezzel elképesztő új információk derülhetnek ki.
A közszolgálati televíziózás mellett készít dokumentumfilmeket és szívesen ír is, szerencsénkre. 2000 óta a Filmtett folyóirat külső munkatársa, vagyis a legelső szerzőink egyike. Az elmúlt 25 évben írt kritikát és körképet a mozik és a filmforgalmazás pillanatnyi helyzetéről, alkotói portrét és beszámolót fesztiválokról. Kincset érnek és magyar nyelven sokszor egyedülállóak a román filmalkotókkal készített interjúi: beszélgetett a pályakezdő Cristian Mungiuval és Cătălin Mitulescuval, a Romániába hazatérni készülő Radu Gabreával, a filmarchívum sokak által kritizált igazgatónőjével, Anca Mitrannal, a Dallas Pashamende forgatászáró buliján megnáthásodott Vivi Drăgan Vasile operatőrrel, Velvet Moraru producerrel, aki nőként vetette meg a lábát egy akkor még igencsak férfias szakmában. Legutóbb a sokoldalú Lucian Georgescut és a VHS-korszak hangalámondás-királynőjét, Irina-Margareta Nistort kereste fel.
Edith-tel nem nőttünk fel együtt. Nem koptattuk együtt a padokat az egyetemen, vagy a sörpadokat nyári fesztiválokon. Nem is élünk egy városban. Mégis közel érezzük magunkhoz. Tudjuk, hogy bármikor számíthatunk rá. Azt is, hogy ha igent mond egy felkérésünkre, a szöveg az egyeztetett határidőre biztosan, színvonalasan be fog futni. Hogy aztán újra kiposztolhassam a Facebookra: „Ez az idei év egyik legjobb filmtettes interjúja.”
Kedves Edith, köszönjük, hogy tévésként, újságíróként, kollégaként vagy nekünk! Kérlek, vedd át ezt a gyönyörű lovacskát!
Buzogány Klára
A Filmtett Egyesület 2019-ben alapított filmkritikusi nívódíját – amely 2021-ben, a portál fiatalon elhunyt munkatársa emlékére, a Fám Erika nevet kapta – a Filmtett Erdélyi Filmes Portál egy-egy kiváló, évek óta hűséges, gazdag szerzői portfólióval rendelkező, külső munkatársa veszi át a Filmtettfeszt zárógáláján. A trófea a Sárga Csikó Díj alacsonyabb mása.
A Fám Erika-díj 2024-es kitüntetettje, Ritter György a Filmtett egyik legrégebbi és legkitartóbb szerzője. 1980-ban született Budapesten, a főváros melletti Solymáron él. A 80-as években nyugatról beszerzett videolejátszó és a különböző kalózformában hozzáférhető klasszikus művek szerettették meg vele a filmművészetet. A 2000-es évek elején amatőrfilmeket is készített. 1998-ban szerzett szakács szakmáját 2003-ban a pécsi egyetemen működő történelem – filmelmélet és filmtörténet képzésért hagyta el, de a kulinaritás és a film kapcsolata szerzőként azóta is foglalkoztatja. Több országos és nemzetközi konferencián is sikeresen részt vett, tartott előadást a kolozsvári Sapientia EMTE Médiakonferenciáján, valamint tagja volt a 36. Magyar Filmszemle és a Pécsi Filmünnep diákzsűrijének is. 2000 óta foglalkozik újságírással, azon belül is filmkritikával. 2012-től a Pécsi Tudományegyetem történelem szakának doktori képzésében is részt vett, ahol figyelme az oral history felé irányult. Írásait több filmes és kulturális folyóirat, portál, magazin közli. Az újságírás mellett az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által közösen létrehozott Vidékkutató Témacsoportjának tagja. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában dolgozik referensként.
Több mint másfél évtizede közöl rendszeresen a Filmtetten kritikákat, tanulmányokat, portrékat, recenziókat filmtörténeti és filmelméleti kiadványokról. Érdeklődésének középpontjában elsősorban a magyar filmtörténet áll (azon belül is vonzódik a rejtett filmtörténeti kincsekhez, a dokumentarista művekhez, illetve a történelmi témájú alkotásokhoz), tágabban pedig a közép-kelet-európai régió mozgóképes kultúrája foglalkoztatja; de otthonosan mozog olyan távoli(bb) filmművészetekben is, mint az orosz, a kirgiz vagy a japán.
Laudáció
Amikor a Filmtett-gyűléseken azon gondolkodunk, hogy egy filmtörténeti téma megírására kit kérjünk fel, a fejünkben már előzetesen létezik egy fantomkép a szerzőről, és ez a kép általában egy vagy több konkrét személyhez is kapcsolható. A korábbi tapasztalatokból, személyes benyomásokból és ismeretekből homályosan körvonalazódik, az adott témának, filmnek, rendezőnek, filmtörténeti momentumnak mely szerzőink örülnének, kik azok, akiknek „fekszik”, és azt is, nagyjából milyen paraméterek alapján. Amikor elhangzik az óvatos mondat, hogy „ez olyan Gyurinak való téma”, akkor a következő hívószavak állhatnak a háttérben: magyar filmtörténet, Közép-Kelet-Európa, történelem, dokumentarizmus, szláv, keleti népek filmművészete(i), rejtett kincsek – és még mondhatnék kapásból néhányat. Például azt is elmondhatnám, hogy Ritter György szenvedélyes solymári lokálpatrióta, aki büszke sváb gyökereire, kutatja is azokat, talán – levéltárosi munkája mellett – ezért is vonzódik annyira a történelem és emlékezet, közösség és személyiség metszéspontjában található problémák iránt.
Amikor először találkoztam vele, még nem sejtettem, hogy ez egy szép barátság kezdete lehet – illetve dehogynem sejtettem. Tudtam róla már egészen korán, hogy a filmen kívül még egyebekben is találkozik az érdeklődésünk, sőt az ízlésvilágunk is; például az irodalom terén (kevesekkel beszélgettem, leveleztem annyit például Szilágyi István műveiről, mint vele). Gyurit sok minden érdekli a filmben, irodalomban, történelemben, de legfőképpen azok a témák, amelyekből, némi intellektuális bányamunkával, mélyebb rétegeket lehet felszínre hozni. És ő ezt is teszi, legyen szó a magyar film méltánytalanul kevés figyelmet kapó figuráiról (ki írt portrét rajta kívül Rockenbauer Pálról?), olyan monumentális, de még mindig titokzatos életművekről, mint a Tarkovszkijé, távoli népek filmtörténetéről, mint a kirgiz, vagy a filmes szakirodalom legfrissebb műveiről. Vagy, igen, a két rettenthetetlen gall harcosról, Asterixről és Obelixről.
Tárgyához kellő alázattal, ugyanakkor kompromisszummentes kritikai szellemmel viszonyul, és ez nem csak afféle lózung részemről. Ő az, aki egy filmes szakkönyvről szóló recenzióban ilyen mondatokat ír le: „Többször felmerült bennem, vajon az írónak ezt kellene-e megírnia egy monográfiában?” És éppen ez a jó benne, hogy töpreng, problematizál, vitázik, megkérdőjelez, ha kell, függetlenül attól, hogy miről vagy kiről van szó, mindezt irigylésre méltó alapossággal – talán ezt hívjuk, megkopóban levő, régivágású attitűdre utaló kifejezéssel, gondolkodó értelmiséginek. Azt kívánom, hogy ugyanezzel az elhivatottsággal, gondossággal és problémakereső hevülettel száguldjon át ezután is (lehetőleg a Filmtett hasábjain) filmtörténeti korokon és tereken – most már csikója is van hozzá. Tiszta szívemből gratulálok, Gyuri!
(Papp Attila Zsolt)
A Filmtett Egyesület 2019-ben alapított filmkritikusi nívódíját – amely 2021-ben, a portál fiatalon elhunyt munkatársa emlékére, a Fám Erika nevet kapta – a Filmtett Erdélyi Filmes Portál egy-egy kiváló, évek óta hűséges, gazdag szerzői portfólióval rendelkező, külső munkatársa veszi át a Filmtettfeszt zárógáláján. A trófea a Sárga Csikó Díj alacsonyabb mása.
A Fám Erika-díj 2024-es kitüntetettje, Ritter György a Filmtett egyik legrégebbi és legkitartóbb szerzője. 1980-ban született Budapesten, a főváros melletti Solymáron él. A 80-as években nyugatról beszerzett videolejátszó és a különböző kalózformában hozzáférhető klasszikus művek szerettették meg vele a filmművészetet. A 2000-es évek elején amatőrfilmeket is készített. 1998-ban szerzett szakács szakmáját 2003-ban a pécsi egyetemen működő történelem – filmelmélet és filmtörténet képzésért hagyta el, de a kulinaritás és a film kapcsolata szerzőként azóta is foglalkoztatja. Több országos és nemzetközi konferencián is sikeresen részt vett, tartott előadást a kolozsvári Sapientia EMTE Médiakonferenciáján, valamint tagja volt a 36. Magyar Filmszemle és a Pécsi Filmünnep diákzsűrijének is. 2000 óta foglalkozik újságírással, azon belül is filmkritikával. 2012-től a Pécsi Tudományegyetem történelem szakának doktori képzésében is részt vett, ahol figyelme az oral history felé irányult. Írásait több filmes és kulturális folyóirat, portál, magazin közli. Az újságírás mellett az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által közösen létrehozott Vidékkutató Témacsoportjának tagja. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában dolgozik referensként.
Több mint másfél évtizede közöl rendszeresen a Filmtetten kritikákat, tanulmányokat, portrékat, recenziókat filmtörténeti és filmelméleti kiadványokról. Érdeklődésének középpontjában elsősorban a magyar filmtörténet áll (azon belül is vonzódik a rejtett filmtörténeti kincsekhez, a dokumentarista művekhez, illetve a történelmi témájú alkotásokhoz), tágabban pedig a közép-kelet-európai régió mozgóképes kultúrája foglalkoztatja; de otthonosan mozog olyan távoli(bb) filmművészetekben is, mint az orosz, a kirgiz vagy a japán.
Laudáció
Amikor a Filmtett-gyűléseken azon gondolkodunk, hogy egy filmtörténeti téma megírására kit kérjünk fel, a fejünkben már előzetesen létezik egy fantomkép a szerzőről, és ez a kép általában egy vagy több konkrét személyhez is kapcsolható. A korábbi tapasztalatokból, személyes benyomásokból és ismeretekből homályosan körvonalazódik, az adott témának, filmnek, rendezőnek, filmtörténeti momentumnak mely szerzőink örülnének, kik azok, akiknek „fekszik”, és azt is, nagyjából milyen paraméterek alapján. Amikor elhangzik az óvatos mondat, hogy „ez olyan Gyurinak való téma”, akkor a következő hívószavak állhatnak a háttérben: magyar filmtörténet, Közép-Kelet-Európa, történelem, dokumentarizmus, szláv, keleti népek filmművészete(i), rejtett kincsek – és még mondhatnék kapásból néhányat. Például azt is elmondhatnám, hogy Ritter György szenvedélyes solymári lokálpatrióta, aki büszke sváb gyökereire, kutatja is azokat, talán – levéltárosi munkája mellett – ezért is vonzódik annyira a történelem és emlékezet, közösség és személyiség metszéspontjában található problémák iránt.
Amikor először találkoztam vele, még nem sejtettem, hogy ez egy szép barátság kezdete lehet – illetve dehogynem sejtettem. Tudtam róla már egészen korán, hogy a filmen kívül még egyebekben is találkozik az érdeklődésünk, sőt az ízlésvilágunk is; például az irodalom terén (kevesekkel beszélgettem, leveleztem annyit például Szilágyi István műveiről, mint vele). Gyurit sok minden érdekli a filmben, irodalomban, történelemben, de legfőképpen azok a témák, amelyekből, némi intellektuális bányamunkával, mélyebb rétegeket lehet felszínre hozni. És ő ezt is teszi, legyen szó a magyar film méltánytalanul kevés figyelmet kapó figuráiról (ki írt portrét rajta kívül Rockenbauer Pálról?), olyan monumentális, de még mindig titokzatos életművekről, mint a Tarkovszkijé, távoli népek filmtörténetéről, mint a kirgiz, vagy a filmes szakirodalom legfrissebb műveiről. Vagy, igen, a két rettenthetetlen gall harcosról, Asterixről és Obelixről.
Tárgyához kellő alázattal, ugyanakkor kompromisszummentes kritikai szellemmel viszonyul, és ez nem csak afféle lózung részemről. Ő az, aki egy filmes szakkönyvről szóló recenzióban ilyen mondatokat ír le: „Többször felmerült bennem, vajon az írónak ezt kellene-e megírnia egy monográfiában?” És éppen ez a jó benne, hogy töpreng, problematizál, vitázik, megkérdőjelez, ha kell, függetlenül attól, hogy miről vagy kiről van szó, mindezt irigylésre méltó alapossággal – talán ezt hívjuk, megkopóban levő, régivágású attitűdre utaló kifejezéssel, gondolkodó értelmiséginek. Azt kívánom, hogy ugyanezzel az elhivatottsággal, gondossággal és problémakereső hevülettel száguldjon át ezután is (lehetőleg a Filmtett hasábjain) filmtörténeti korokon és tereken – most már csikója is van hozzá. Tiszta szívemből gratulálok, Gyuri!
Papp Attila Zsolt
Fám Erika-díj 2023
A díjat 2023-ban a gyergyószentmiklósi születésű, Csíkszeredában felnőtt, jelenleg Budapesten élő filmkritikus, Szabó R. Ádám kapja, aki 2013 legelejétől a Filmtett rendszeres szerzője. 2011-ben végzett a Sapientia EMTE Fotó-film-média szakán, és egyetemi tanulmányai idején kezdett érdeklődni a filmkritikaírás iránt. 2013-ban sikeresen pályázott a Filmtett Egyesület nyári alkotótáborának filmológus csoportjába, ahol tovább bővítette ezzel kapcsolatos tudását, míg végül a Filmtett szerzőcsapatának stabil tagjává nem vált.
Az elmúlt tíz évben több mint 160 írása jelent meg a Filmtett Erdélyi Filmes Portálon. Írt többek közt tanulmányt a Dűne filmes feldolgozásairól, a videojáték-adaptációkról és képregényfilmekről, nem konvencionális Krisztus-ábrázolásokról, elemezte a horrorfilmek kísértetház toposzát és a nemi szerepek alakulása a franchise-okban, de több fesztivál- és forgatási beszámolója, valamint könyvrecenziója is megjelent a honlapon. Publikációinak java része mégis kritika: ízig-vérig erdélyi szerzőként jó érzékkel közelít a helyi és a magyarországi alkotók munkáihoz, miközben lelkesen igent mond egy-egy hollywoodi franchise legújabb darabjával kapcsolatos szerkesztői felkérésre is.
Szabó R. Ádám sokoldalú zsurnaliszta: volt vágó és műsorvezető az Erdélyi Magyar Televíziónál, dolgozott műsorvezetőként az Erdély FM-nél, publikált a vásárhely.ro portálon. Jelenleg főállásban a Nyitott Akadémia operatőreként és vágójaként dolgozik. Újságírói és kritikusi munkája mellett a szépirodalmat is előszeretettel műveli: Rozsé kalandjai című 2018-as kötete a krimiműfajt dekonstruálja.
Laudáció
Szabó R. Ádám Gyergyószentmiklóson született, Csíkszeredában nőtt fel, majd a Sapientia filmszakán kapott erős filmes fertőzést. Büszke vagyok rá, hogy mi, a Filmtettnél is segítettük súlyosbítani a „problémáját”. 2013 januárjában kértünk tőle először filmkritikát, aztán nyáron beválogattuk a Filmtett Workshop kritikusi csoportjába, ahol intenzív gyorstalpalón ismételhette át, vagy egészíthette ki az egyetemen tanultakat.
Éppen tíz éve rángattuk be tehát a Filmtett holdudvarába, és azóta sem engedtük el. Igazából megtisztelő, hogy ő sem akarta elengedni a Filmtettet. Azóta egész pontosan 163 cikket közölt nálunk – ez testvérek között is 15 írás évente.
Ha valaki nem hinne a számmisztikában, mondok néhány jelzőt. Ádám a Filmtett egyik legsokoldalúbban tájékozott, nyitott, éles eszű és művelt szerzője. Emellett pontos és megbízható, ami igazi kincs: ha valamit megígér, hátradőlhetünk: azt a cikket idejében, és a szokásos színvonalon meg fogjuk kapni tőle. És... igen, ezt is el kell mondanom: Ádám legrosszabb tulajdonsága a mohóság és a falánkság. Rengeteg filmet képes bekebelezni, minden elképzelhető műfajban, ráadásul a részleteikre is emlékszik.
Ha kell, tanulmányt vagy műfajtörténeti összefoglalót ír, esetleg interjút készít, ugyanolyan könnyedséggel, ahogy egy kritikát megfogalmaz.
Ádám afféle kapocs: szereti a szerzői filmeket és a tömegfilmeket is, bár ha nagyon megfenyegetnénk, valószínűleg az utóbbi, a geek-kultúra mellett vallana színt. (Javíts ki, kérlek, ha nem így van!) Ez persze nem gátolja meg abban, hogy így írjon például egy Mephistóról: „A függöny legördült, a nézőtér csaknem kiürült a berlini Állami Színházban, csak néhány némaságra ítélt szemlélődő nézi végig a jelenetet, ahogy a Mephistónak maszkírozott Hendrik Höfgen mosolyogva kezet ráz a (nyilvánvalóan Hermann Göringről mintázott) Tábornaggyal. Színész játszik színészt, aki szintén egy kitalált szereplőt formál meg, és mégsem – a csábítás beteljesült, a (színház- és film-)nézők ezúttal a valóságot nézik, ahogy a maszk mögé rejtőző művész kezet ráz a csillogó érmes, katonai maskarába öltözött, párnás páholyban trónoló hatalommal.”
Kedves Ádám, ne haragudj, amiért mindezt – szokásommal ellentétben – olvastam: a teljes szerkesztőség gondolatait közvetítem. Egyúttal szeretnék valamit tisztázni: ez nem életműdíj – továbbra is számítunk a tudásodra, a pontosságodra... és a falánkságodra!”
(Buzogány Klára)
Fám Erika-díj 2022
A díjat 2022-ben a debreceni filmesztéta, film- és színházkritikus, egyetemi tanár Váró Kata Anna kapja.
Váró Kata Anna Kecskeméten született, tanulmányait a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte. Az Angol-Amerikai Intézetben angol nyelv- és irodalomszakos tanári diplomát szerzett, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Mozgóképkultúra és Médiaismeret szakán szerzett szakirányú diplomát. Doktori címét a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerezte meg. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézetének oktatója, mellette a Debreceni Egyetemen tart filmes és kommunkációs órákat, valamint az egyetemen újonnan alakult Művészeti Központjában a Művészeti Tanács tagja. A Csokonai Színház Nívódíj-bizottságának is a tagja.
Írásai többek közt a Nagyvilágban, a Kritikában, a Filmkultúrában és a Műútban jelentek meg. A Műúttól művészeti írás kategóriában nívódíjat kapott. A debreceni Malter filmfesztivál állandó zsűritagja és szervezője. A felvidéki Cinematik Piestany filmfesztivál állandó programválogatója.
2004 óta a Filmtett állandó szerzője. Számtalan filmfesztiválról küldött életszagú tudósításokat, otthonosan mozog Cannes-ban, Velencében és a Sundance-en, rutinosan interjúzik világsztárokkal. Kifinomult ízléssel megfogalmazott kritikái, olvasmányos és alaposan dokumentált tanulmányai főképp az angolszász filmes kultúra témájában íródtak, és különös affinitása van mindenhez, ami Shakespeare. 2022-ben visszatér a Filmtettfesztre: néhány évvel ezelőtt a fesztivál kritikaírói műhelyének egyik mentora volt.
Fám Erika-díj 2021
A díjat 2021-ben Pernecker Dávid kapja.
A pécsi filmesztéta egész pontosan tizenegy éve a Filmtett állandó szerzője, a kritikarovat egyik legmegbízhatóbb „beszállítója”. Naprakész a kortárs trendekkel, így szinte alig akad téma, amihez ne tudna hozzászólni, ami viszont biztos: ő Terrence Malick magyar hangja a Filmtettnél.
Markáns véleményéről, sajátos stílusáról ismerkszik meg, szövegei lendülete már azelőtt elárulják, hogy kitől származnak, mielőtt megnéznénk az írás mellé csatolt kis portrét. Nemcsak a kritikarovatot gazdagította az évek folyamán, hanem a jelenkori filmkultúra egy-egy érdekesebb, furább vagy idegesítőbb jelenségét is pellengérre tűzte a publicisztikarovatban (foglalkozott többek közt rendhagyó koncertfilmekkel és popsztárok filmes ábrázolásaival, a CGI elsöprő térnyerésével, a szuperhősös képregényadaptációk történetével, friss moziplakát-trendekkel, az uncanny valley jelenségével, és szemtelenül rákérdezett már, hogy miért bőgünk a moziban, meg hogy kinek is kell a filmkritika), de ha kell, játék és mozgókép viszonyáról is tud értekezni.
Ha van valaki, aki egyből el tudja dönteni, hogy egy film csak véletlenül rossz, vagy direkt az, akkor az ő. Nekünk készített több mint 180 írása elérhető a https://www.filmtett.ro/szerzo/pernecker-david/ linken.
Filmkritikusi Nívódíj 2020
A díjat 2020-ban Ferenczi Szilárd filmtörténész kapta, a díjkiosztó a koronavírus miatt online zajlott:
„A díjat a tavaly hoztuk létre, és több célunk van vele: egyrészt elismerni olyan filmkritikus-filmes újságíró kollegáink tevékenységét és érdemeit, akik egyébként nem részesülnek ilyesfajta elismerésben – tudniillik a filmkritikus általában díjat oszt (az ész mellett), nem neki osztják a díjat. Másrészt pedig ezzel is szeretnénk megköszönni, hogy az illető talán változó intenzitással, de évek óta lojális szerzője a Filmtettnek, esetenként akár már a nyomtatott érában is az volt. Végül pedig ösztönzésnek is szánjuk, hátha ezzel a díjjal is – nevezzük mondjuk kiválósági díjnak – segítünk abban, hogy továbbra is jókedvvel, bőséggel – és természetesen kritikai éleslátással – írjon kritikákat, elemzéseket, portrékat, vagy bármilyen más sajtó- netán irodalmi műfajú szövegeket.
Az idei díjat egy immár 13 éve állandó szerzőnk, Ferenczi Szilárd kapja, akire mind illenek az előbb elmondottak: megérdemli az elismertést nemcsak nívós, irodalmi igénnyel megírt szövegei, hanem szintetizáló képessége miatt is, tudniillik kritikusi tevékenysége mellett történészként is évek óta nagyszerűen teljesít, konkrétan filmtörténeti kutakodásaival is gazdagítja a Filmtett cikktárát. Nem húznám tovább a szót, idéznék a szerzőtől egy olyan szövegéből, amiben az Oscar-díjas Tűzszekerek (Chariots of Fire) című filmet méltatja: „Míg a sportfilmek általában az egy ember-egy cél-egy győzelem síkján építik fel a narratívát, addig a Tűzszekerek két személy esettanulmánya, akik az egyéni nyerésvágy mellett nemes célokért szállnak versenybe.” Én tudom, hogy Szilárd nem az egyéni nyerésvágy, hanem nemesebb célok miatt állandó szerzőnk immár több mint egy évtizede. Gratulálok, és remélem, hogy mihamarabb személyesen is át tudjuk adni a díjat.”
Filmkritikusi Nívódíj 2019
A díjat 2019-ben Soós Tamás filmkritikus, riporter kapta.
„Tamás az egyetlen logikus válasz volt arra a kérdésre, hogy ki kapja meg első alkalommal a frissen alapított díjat. Több mint tíz éve hűséges szerzője a Filmtettnek, és azon kevesek egyike, aki többféle műfajban is tud teljesíteni: nemcsak filmkritikus és tanulmányszerző, hanem ő szállítja a legtöbb és legnívósabb interjúkat lapunk számára. Nincs színész, rendező, vagy akár producer, aki meg ne nyílna jól felkészült, tűpontos kérdései előtt. A legfiatalabb alkotóktól a filmtörténet még élő nagyjaiig volt alkalma mindenféle személyiséggel beszélgetni, ehhez a tevékenységéhez – és nemcsak! – kívánunk neki sok kitartást a továbbiakban is.”
A díjat idén Kacsó Edith kapja.
Szászrégenben született, de Csíkszeredában nőtt fel, és kacskaringós úton jutott el a sajtóbeli helyére. Matek-fizika líceum mechanika szakán érettségizett, az egyetemen gépgyártóipari almérnökként végzett. Volt villanyszerelő, építkezési laboráns, előkönyvelő, míg végül 1994-ben sikeresen felvételizett a frissen elindított nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumba. Ezután Gyergyószentmiklóson, a helyi televíziónál riporterkedett, műsort vezetett, szerkesztett. 1998-ban felvételt nyert a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem Bolyai-osztályába, rendezőszakra.
Néhány év külsős együttműködés után, 2003-ban elszerződött a Román Televízió Magyar Adásához, azóta is a szerkesztőség oszlopos tagja. A közszolgálati televíziózás mellett készít dokumentumfilmeket és szívesen ír is: kíváncsi természetéhez az interjú műfaja talál a leginkább. 2000 óta a Filmtett folyóirat külső munkatársa, az elmúlt 25 évben írt kritikát és körképet a mozik és a filmforgalmazás pillanatnyi helyzetéről, alkotói portrét és beszámolót fesztiválokról. Különösen értékesek és magyar nyelven sokszor egyedülállóak a román filmalkotókkal készített interjúi: beszélgetett a pályakezdő Cristian Mungiuval és Cătălin Mitulescuval, a Romániába hazatérni készülő Radu Gabreával, a filmarchívum sokak által kritizált igazgatónőjével, Anca Mitrannal, a Dallas Pashamende forgatászáró buliján megnáthásodott Vivi Drăgan Vasile operatőrrel, Velvet Moraru producerrel, aki nőként vetette meg a lábát egy akkor még igencsak férfias szakmában. Legutóbb a sokoldalú Lucian Georgescut és a VHS-korszak hangalámondás-királynőjét, Irina-Margareta Nistort kereste fel.
Laudáció
Újságíróknak nem szokás díjat osztogatni. Az újságírók általában a háttérbe húzódnak, hírt adnak mások díjairól, megszólaltatnak és ezáltal még ismertebbé tesznek díjazottakat, velük és a díjátadók közönségével együtt ünnepelnek. Kacsó Edith is ilyen.
Szászrégenben született, de Csíkszeredában nőtt fel, és kacskaringós úton jutott el mai, sajtóbeli helyére. Matek-fizika líceum mechanika szakán érettségizett, az egyetemen gépgyártóipari almérnökként végzett. Volt villanyszerelő, építkezési laboráns, előkönyvelő, míg végül a 90-es évek közepén frissen elindított Ady Endre Sajtókollégiumban, Nagyváradon végre megtalálta az igazi hivatását. Ezután Gyergyószentmiklóson, a helyi televíziónál riporterkedett, műsort vezetett, szerkesztett, majd még rátett egy lapáttal: elvégezte a rendezőszakot a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem Bolyai-osztályában.
Több mint 20 éve a Román Televízió bukaresti magyar adásának szerkesztője, riportere, tudósítója, és büszke arra, hogy egyébként „egyidős a Magyar Adással”. Ha szükséges, beugrik szociális témákra is, de érezhetően akkor van igazán elemében, ha „a szellem fényűzésével”, művészetekkel, irodalommal, színházzal, filmmel foglalkozhat: az ország egyik legjobb kulturális újságírójáról beszélek. A közszolgálatiság hiteles és meggyőződéses képviselője, aki láthatóan igyekszik folyamatosan értéket teremteni.
Riporterként kíváncsi, felkészült, közvetlen és természetes, képes megnyitni az embereket, hogy szép, személyes beszélgetések születhessenek. Valahogy ösztönösen érzi, hogyan, mikor kell egy kérdést feltenni, vagy továbbfűzni az alanya gondolatát, s ezzel átvezetni egy másik témára, de azt is, hogy mikor érdemes egy beszélgetés közben csendben maradni. Empatikus, de finoman provokatív is tud lenni, ha a néző érdeke úgy kívánja: udvarias kritikával szembesíti beszélgetőtársát, ha sejti, hogy ezzel elképesztő új információk derülhetnek ki.
A közszolgálati televíziózás mellett készít dokumentumfilmeket és szívesen ír is, szerencsénkre. 2000 óta a Filmtett folyóirat külső munkatársa, vagyis a legelső szerzőink egyike. Az elmúlt 25 évben írt kritikát és körképet a mozik és a filmforgalmazás pillanatnyi helyzetéről, alkotói portrét és beszámolót fesztiválokról. Kincset érnek és magyar nyelven sokszor egyedülállóak a román filmalkotókkal készített interjúi: beszélgetett a pályakezdő Cristian Mungiuval és Cătălin Mitulescuval, a Romániába hazatérni készülő Radu Gabreával, a filmarchívum sokak által kritizált igazgatónőjével, Anca Mitrannal, a Dallas Pashamende forgatászáró buliján megnáthásodott Vivi Drăgan Vasile operatőrrel, Velvet Moraru producerrel, aki nőként vetette meg a lábát egy akkor még igencsak férfias szakmában. Legutóbb a sokoldalú Lucian Georgescut és a VHS-korszak hangalámondás-királynőjét, Irina-Margareta Nistort kereste fel.
Edith-tel nem nőttünk fel együtt. Nem koptattuk együtt a padokat az egyetemen, vagy a sörpadokat nyári fesztiválokon. Nem is élünk egy városban. Mégis közel érezzük magunkhoz. Tudjuk, hogy bármikor számíthatunk rá. Azt is, hogy ha igent mond egy felkérésünkre, a szöveg az egyeztetett határidőre biztosan, színvonalasan be fog futni. Hogy aztán újra kiposztolhassam a Facebookra: „Ez az idei év egyik legjobb filmtettes interjúja.”
Kedves Edith, köszönjük, hogy tévésként, újságíróként, kollégaként vagy nekünk! Kérlek, vedd át ezt a gyönyörű lovacskát!
Buzogány Klára
A Filmtett Egyesület 2019-ben alapított filmkritikusi nívódíját – amely 2021-ben, a portál fiatalon elhunyt munkatársa emlékére, a Fám Erika nevet kapta – a Filmtett Erdélyi Filmes Portál egy-egy kiváló, évek óta hűséges, gazdag szerzői portfólióval rendelkező, külső munkatársa veszi át a Filmtettfeszt zárógáláján. A trófea a Sárga Csikó Díj alacsonyabb mása.
A Fám Erika-díj 2024-es kitüntetettje, Ritter György a Filmtett egyik legrégebbi és legkitartóbb szerzője. 1980-ban született Budapesten, a főváros melletti Solymáron él. A 80-as években nyugatról beszerzett videolejátszó és a különböző kalózformában hozzáférhető klasszikus művek szerettették meg vele a filmművészetet. A 2000-es évek elején amatőrfilmeket is készített. 1998-ban szerzett szakács szakmáját 2003-ban a pécsi egyetemen működő történelem – filmelmélet és filmtörténet képzésért hagyta el, de a kulinaritás és a film kapcsolata szerzőként azóta is foglalkoztatja. Több országos és nemzetközi konferencián is sikeresen részt vett, tartott előadást a kolozsvári Sapientia EMTE Médiakonferenciáján, valamint tagja volt a 36. Magyar Filmszemle és a Pécsi Filmünnep diákzsűrijének is. 2000 óta foglalkozik újságírással, azon belül is filmkritikával. 2012-től a Pécsi Tudományegyetem történelem szakának doktori képzésében is részt vett, ahol figyelme az oral history felé irányult. Írásait több filmes és kulturális folyóirat, portál, magazin közli. Az újságírás mellett az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által közösen létrehozott Vidékkutató Témacsoportjának tagja. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában dolgozik referensként.
Több mint másfél évtizede közöl rendszeresen a Filmtetten kritikákat, tanulmányokat, portrékat, recenziókat filmtörténeti és filmelméleti kiadványokról. Érdeklődésének középpontjában elsősorban a magyar filmtörténet áll (azon belül is vonzódik a rejtett filmtörténeti kincsekhez, a dokumentarista művekhez, illetve a történelmi témájú alkotásokhoz), tágabban pedig a közép-kelet-európai régió mozgóképes kultúrája foglalkoztatja; de otthonosan mozog olyan távoli(bb) filmművészetekben is, mint az orosz, a kirgiz vagy a japán.
Laudáció
Amikor a Filmtett-gyűléseken azon gondolkodunk, hogy egy filmtörténeti téma megírására kit kérjünk fel, a fejünkben már előzetesen létezik egy fantomkép a szerzőről, és ez a kép általában egy vagy több konkrét személyhez is kapcsolható. A korábbi tapasztalatokból, személyes benyomásokból és ismeretekből homályosan körvonalazódik, az adott témának, filmnek, rendezőnek, filmtörténeti momentumnak mely szerzőink örülnének, kik azok, akiknek „fekszik”, és azt is, nagyjából milyen paraméterek alapján. Amikor elhangzik az óvatos mondat, hogy „ez olyan Gyurinak való téma”, akkor a következő hívószavak állhatnak a háttérben: magyar filmtörténet, Közép-Kelet-Európa, történelem, dokumentarizmus, szláv, keleti népek filmművészete(i), rejtett kincsek – és még mondhatnék kapásból néhányat. Például azt is elmondhatnám, hogy Ritter György szenvedélyes solymári lokálpatrióta, aki büszke sváb gyökereire, kutatja is azokat, talán – levéltárosi munkája mellett – ezért is vonzódik annyira a történelem és emlékezet, közösség és személyiség metszéspontjában található problémák iránt.
Amikor először találkoztam vele, még nem sejtettem, hogy ez egy szép barátság kezdete lehet – illetve dehogynem sejtettem. Tudtam róla már egészen korán, hogy a filmen kívül még egyebekben is találkozik az érdeklődésünk, sőt az ízlésvilágunk is; például az irodalom terén (kevesekkel beszélgettem, leveleztem annyit például Szilágyi István műveiről, mint vele). Gyurit sok minden érdekli a filmben, irodalomban, történelemben, de legfőképpen azok a témák, amelyekből, némi intellektuális bányamunkával, mélyebb rétegeket lehet felszínre hozni. És ő ezt is teszi, legyen szó a magyar film méltánytalanul kevés figyelmet kapó figuráiról (ki írt portrét rajta kívül Rockenbauer Pálról?), olyan monumentális, de még mindig titokzatos életművekről, mint a Tarkovszkijé, távoli népek filmtörténetéről, mint a kirgiz, vagy a filmes szakirodalom legfrissebb műveiről. Vagy, igen, a két rettenthetetlen gall harcosról, Asterixről és Obelixről.
Tárgyához kellő alázattal, ugyanakkor kompromisszummentes kritikai szellemmel viszonyul, és ez nem csak afféle lózung részemről. Ő az, aki egy filmes szakkönyvről szóló recenzióban ilyen mondatokat ír le: „Többször felmerült bennem, vajon az írónak ezt kellene-e megírnia egy monográfiában?” És éppen ez a jó benne, hogy töpreng, problematizál, vitázik, megkérdőjelez, ha kell, függetlenül attól, hogy miről vagy kiről van szó, mindezt irigylésre méltó alapossággal – talán ezt hívjuk, megkopóban levő, régivágású attitűdre utaló kifejezéssel, gondolkodó értelmiséginek. Azt kívánom, hogy ugyanezzel az elhivatottsággal, gondossággal és problémakereső hevülettel száguldjon át ezután is (lehetőleg a Filmtett hasábjain) filmtörténeti korokon és tereken – most már csikója is van hozzá. Tiszta szívemből gratulálok, Gyuri!
(Papp Attila Zsolt)
A Filmtett Egyesület 2019-ben alapított filmkritikusi nívódíját – amely 2021-ben, a portál fiatalon elhunyt munkatársa emlékére, a Fám Erika nevet kapta – a Filmtett Erdélyi Filmes Portál egy-egy kiváló, évek óta hűséges, gazdag szerzői portfólióval rendelkező, külső munkatársa veszi át a Filmtettfeszt zárógáláján. A trófea a Sárga Csikó Díj alacsonyabb mása.
A Fám Erika-díj 2024-es kitüntetettje, Ritter György a Filmtett egyik legrégebbi és legkitartóbb szerzője. 1980-ban született Budapesten, a főváros melletti Solymáron él. A 80-as években nyugatról beszerzett videolejátszó és a különböző kalózformában hozzáférhető klasszikus művek szerettették meg vele a filmművészetet. A 2000-es évek elején amatőrfilmeket is készített. 1998-ban szerzett szakács szakmáját 2003-ban a pécsi egyetemen működő történelem – filmelmélet és filmtörténet képzésért hagyta el, de a kulinaritás és a film kapcsolata szerzőként azóta is foglalkoztatja. Több országos és nemzetközi konferencián is sikeresen részt vett, tartott előadást a kolozsvári Sapientia EMTE Médiakonferenciáján, valamint tagja volt a 36. Magyar Filmszemle és a Pécsi Filmünnep diákzsűrijének is. 2000 óta foglalkozik újságírással, azon belül is filmkritikával. 2012-től a Pécsi Tudományegyetem történelem szakának doktori képzésében is részt vett, ahol figyelme az oral history felé irányult. Írásait több filmes és kulturális folyóirat, portál, magazin közli. Az újságírás mellett az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által közösen létrehozott Vidékkutató Témacsoportjának tagja. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában dolgozik referensként.
Több mint másfél évtizede közöl rendszeresen a Filmtetten kritikákat, tanulmányokat, portrékat, recenziókat filmtörténeti és filmelméleti kiadványokról. Érdeklődésének középpontjában elsősorban a magyar filmtörténet áll (azon belül is vonzódik a rejtett filmtörténeti kincsekhez, a dokumentarista művekhez, illetve a történelmi témájú alkotásokhoz), tágabban pedig a közép-kelet-európai régió mozgóképes kultúrája foglalkoztatja; de otthonosan mozog olyan távoli(bb) filmművészetekben is, mint az orosz, a kirgiz vagy a japán.
Laudáció
Amikor a Filmtett-gyűléseken azon gondolkodunk, hogy egy filmtörténeti téma megírására kit kérjünk fel, a fejünkben már előzetesen létezik egy fantomkép a szerzőről, és ez a kép általában egy vagy több konkrét személyhez is kapcsolható. A korábbi tapasztalatokból, személyes benyomásokból és ismeretekből homályosan körvonalazódik, az adott témának, filmnek, rendezőnek, filmtörténeti momentumnak mely szerzőink örülnének, kik azok, akiknek „fekszik”, és azt is, nagyjából milyen paraméterek alapján. Amikor elhangzik az óvatos mondat, hogy „ez olyan Gyurinak való téma”, akkor a következő hívószavak állhatnak a háttérben: magyar filmtörténet, Közép-Kelet-Európa, történelem, dokumentarizmus, szláv, keleti népek filmművészete(i), rejtett kincsek – és még mondhatnék kapásból néhányat. Például azt is elmondhatnám, hogy Ritter György szenvedélyes solymári lokálpatrióta, aki büszke sváb gyökereire, kutatja is azokat, talán – levéltárosi munkája mellett – ezért is vonzódik annyira a történelem és emlékezet, közösség és személyiség metszéspontjában található problémák iránt.
Amikor először találkoztam vele, még nem sejtettem, hogy ez egy szép barátság kezdete lehet – illetve dehogynem sejtettem. Tudtam róla már egészen korán, hogy a filmen kívül még egyebekben is találkozik az érdeklődésünk, sőt az ízlésvilágunk is; például az irodalom terén (kevesekkel beszélgettem, leveleztem annyit például Szilágyi István műveiről, mint vele). Gyurit sok minden érdekli a filmben, irodalomban, történelemben, de legfőképpen azok a témák, amelyekből, némi intellektuális bányamunkával, mélyebb rétegeket lehet felszínre hozni. És ő ezt is teszi, legyen szó a magyar film méltánytalanul kevés figyelmet kapó figuráiról (ki írt portrét rajta kívül Rockenbauer Pálról?), olyan monumentális, de még mindig titokzatos életművekről, mint a Tarkovszkijé, távoli népek filmtörténetéről, mint a kirgiz, vagy a filmes szakirodalom legfrissebb műveiről. Vagy, igen, a két rettenthetetlen gall harcosról, Asterixről és Obelixről.
Tárgyához kellő alázattal, ugyanakkor kompromisszummentes kritikai szellemmel viszonyul, és ez nem csak afféle lózung részemről. Ő az, aki egy filmes szakkönyvről szóló recenzióban ilyen mondatokat ír le: „Többször felmerült bennem, vajon az írónak ezt kellene-e megírnia egy monográfiában?” És éppen ez a jó benne, hogy töpreng, problematizál, vitázik, megkérdőjelez, ha kell, függetlenül attól, hogy miről vagy kiről van szó, mindezt irigylésre méltó alapossággal – talán ezt hívjuk, megkopóban levő, régivágású attitűdre utaló kifejezéssel, gondolkodó értelmiséginek. Azt kívánom, hogy ugyanezzel az elhivatottsággal, gondossággal és problémakereső hevülettel száguldjon át ezután is (lehetőleg a Filmtett hasábjain) filmtörténeti korokon és tereken – most már csikója is van hozzá. Tiszta szívemből gratulálok, Gyuri!
Papp Attila Zsolt
Fám Erika-díj 2023
A díjat 2023-ban a gyergyószentmiklósi születésű, Csíkszeredában felnőtt, jelenleg Budapesten élő filmkritikus, Szabó R. Ádám kapja, aki 2013 legelejétől a Filmtett rendszeres szerzője. 2011-ben végzett a Sapientia EMTE Fotó-film-média szakán, és egyetemi tanulmányai idején kezdett érdeklődni a filmkritikaírás iránt. 2013-ban sikeresen pályázott a Filmtett Egyesület nyári alkotótáborának filmológus csoportjába, ahol tovább bővítette ezzel kapcsolatos tudását, míg végül a Filmtett szerzőcsapatának stabil tagjává nem vált.
Az elmúlt tíz évben több mint 160 írása jelent meg a Filmtett Erdélyi Filmes Portálon. Írt többek közt tanulmányt a Dűne filmes feldolgozásairól, a videojáték-adaptációkról és képregényfilmekről, nem konvencionális Krisztus-ábrázolásokról, elemezte a horrorfilmek kísértetház toposzát és a nemi szerepek alakulása a franchise-okban, de több fesztivál- és forgatási beszámolója, valamint könyvrecenziója is megjelent a honlapon. Publikációinak java része mégis kritika: ízig-vérig erdélyi szerzőként jó érzékkel közelít a helyi és a magyarországi alkotók munkáihoz, miközben lelkesen igent mond egy-egy hollywoodi franchise legújabb darabjával kapcsolatos szerkesztői felkérésre is.
Szabó R. Ádám sokoldalú zsurnaliszta: volt vágó és műsorvezető az Erdélyi Magyar Televíziónál, dolgozott műsorvezetőként az Erdély FM-nél, publikált a vásárhely.ro portálon. Jelenleg főállásban a Nyitott Akadémia operatőreként és vágójaként dolgozik. Újságírói és kritikusi munkája mellett a szépirodalmat is előszeretettel műveli: Rozsé kalandjai című 2018-as kötete a krimiműfajt dekonstruálja.
Laudáció
Szabó R. Ádám Gyergyószentmiklóson született, Csíkszeredában nőtt fel, majd a Sapientia filmszakán kapott erős filmes fertőzést. Büszke vagyok rá, hogy mi, a Filmtettnél is segítettük súlyosbítani a „problémáját”. 2013 januárjában kértünk tőle először filmkritikát, aztán nyáron beválogattuk a Filmtett Workshop kritikusi csoportjába, ahol intenzív gyorstalpalón ismételhette át, vagy egészíthette ki az egyetemen tanultakat.
Éppen tíz éve rángattuk be tehát a Filmtett holdudvarába, és azóta sem engedtük el. Igazából megtisztelő, hogy ő sem akarta elengedni a Filmtettet. Azóta egész pontosan 163 cikket közölt nálunk – ez testvérek között is 15 írás évente.
Ha valaki nem hinne a számmisztikában, mondok néhány jelzőt. Ádám a Filmtett egyik legsokoldalúbban tájékozott, nyitott, éles eszű és művelt szerzője. Emellett pontos és megbízható, ami igazi kincs: ha valamit megígér, hátradőlhetünk: azt a cikket idejében, és a szokásos színvonalon meg fogjuk kapni tőle. És... igen, ezt is el kell mondanom: Ádám legrosszabb tulajdonsága a mohóság és a falánkság. Rengeteg filmet képes bekebelezni, minden elképzelhető műfajban, ráadásul a részleteikre is emlékszik.
Ha kell, tanulmányt vagy műfajtörténeti összefoglalót ír, esetleg interjút készít, ugyanolyan könnyedséggel, ahogy egy kritikát megfogalmaz.
Ádám afféle kapocs: szereti a szerzői filmeket és a tömegfilmeket is, bár ha nagyon megfenyegetnénk, valószínűleg az utóbbi, a geek-kultúra mellett vallana színt. (Javíts ki, kérlek, ha nem így van!) Ez persze nem gátolja meg abban, hogy így írjon például egy Mephistóról: „A függöny legördült, a nézőtér csaknem kiürült a berlini Állami Színházban, csak néhány némaságra ítélt szemlélődő nézi végig a jelenetet, ahogy a Mephistónak maszkírozott Hendrik Höfgen mosolyogva kezet ráz a (nyilvánvalóan Hermann Göringről mintázott) Tábornaggyal. Színész játszik színészt, aki szintén egy kitalált szereplőt formál meg, és mégsem – a csábítás beteljesült, a (színház- és film-)nézők ezúttal a valóságot nézik, ahogy a maszk mögé rejtőző művész kezet ráz a csillogó érmes, katonai maskarába öltözött, párnás páholyban trónoló hatalommal.”
Kedves Ádám, ne haragudj, amiért mindezt – szokásommal ellentétben – olvastam: a teljes szerkesztőség gondolatait közvetítem. Egyúttal szeretnék valamit tisztázni: ez nem életműdíj – továbbra is számítunk a tudásodra, a pontosságodra... és a falánkságodra!”
(Buzogány Klára)
Fám Erika-díj 2022
A díjat 2022-ben a debreceni filmesztéta, film- és színházkritikus, egyetemi tanár Váró Kata Anna kapja.
Váró Kata Anna Kecskeméten született, tanulmányait a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte. Az Angol-Amerikai Intézetben angol nyelv- és irodalomszakos tanári diplomát szerzett, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Mozgóképkultúra és Médiaismeret szakán szerzett szakirányú diplomát. Doktori címét a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerezte meg. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézetének oktatója, mellette a Debreceni Egyetemen tart filmes és kommunkációs órákat, valamint az egyetemen újonnan alakult Művészeti Központjában a Művészeti Tanács tagja. A Csokonai Színház Nívódíj-bizottságának is a tagja.
Írásai többek közt a Nagyvilágban, a Kritikában, a Filmkultúrában és a Műútban jelentek meg. A Műúttól művészeti írás kategóriában nívódíjat kapott. A debreceni Malter filmfesztivál állandó zsűritagja és szervezője. A felvidéki Cinematik Piestany filmfesztivál állandó programválogatója.
2004 óta a Filmtett állandó szerzője. Számtalan filmfesztiválról küldött életszagú tudósításokat, otthonosan mozog Cannes-ban, Velencében és a Sundance-en, rutinosan interjúzik világsztárokkal. Kifinomult ízléssel megfogalmazott kritikái, olvasmányos és alaposan dokumentált tanulmányai főképp az angolszász filmes kultúra témájában íródtak, és különös affinitása van mindenhez, ami Shakespeare. 2022-ben visszatér a Filmtettfesztre: néhány évvel ezelőtt a fesztivál kritikaírói műhelyének egyik mentora volt.
Fám Erika-díj 2021
A díjat 2021-ben Pernecker Dávid kapja.
A pécsi filmesztéta egész pontosan tizenegy éve a Filmtett állandó szerzője, a kritikarovat egyik legmegbízhatóbb „beszállítója”. Naprakész a kortárs trendekkel, így szinte alig akad téma, amihez ne tudna hozzászólni, ami viszont biztos: ő Terrence Malick magyar hangja a Filmtettnél.
Markáns véleményéről, sajátos stílusáról ismerkszik meg, szövegei lendülete már azelőtt elárulják, hogy kitől származnak, mielőtt megnéznénk az írás mellé csatolt kis portrét. Nemcsak a kritikarovatot gazdagította az évek folyamán, hanem a jelenkori filmkultúra egy-egy érdekesebb, furább vagy idegesítőbb jelenségét is pellengérre tűzte a publicisztikarovatban (foglalkozott többek közt rendhagyó koncertfilmekkel és popsztárok filmes ábrázolásaival, a CGI elsöprő térnyerésével, a szuperhősös képregényadaptációk történetével, friss moziplakát-trendekkel, az uncanny valley jelenségével, és szemtelenül rákérdezett már, hogy miért bőgünk a moziban, meg hogy kinek is kell a filmkritika), de ha kell, játék és mozgókép viszonyáról is tud értekezni.
Ha van valaki, aki egyből el tudja dönteni, hogy egy film csak véletlenül rossz, vagy direkt az, akkor az ő. Nekünk készített több mint 180 írása elérhető a https://www.filmtett.ro/szerzo/pernecker-david/ linken.
Filmkritikusi Nívódíj 2020
A díjat 2020-ban Ferenczi Szilárd filmtörténész kapta, a díjkiosztó a koronavírus miatt online zajlott:
„A díjat a tavaly hoztuk létre, és több célunk van vele: egyrészt elismerni olyan filmkritikus-filmes újságíró kollegáink tevékenységét és érdemeit, akik egyébként nem részesülnek ilyesfajta elismerésben – tudniillik a filmkritikus általában díjat oszt (az ész mellett), nem neki osztják a díjat. Másrészt pedig ezzel is szeretnénk megköszönni, hogy az illető talán változó intenzitással, de évek óta lojális szerzője a Filmtettnek, esetenként akár már a nyomtatott érában is az volt. Végül pedig ösztönzésnek is szánjuk, hátha ezzel a díjjal is – nevezzük mondjuk kiválósági díjnak – segítünk abban, hogy továbbra is jókedvvel, bőséggel – és természetesen kritikai éleslátással – írjon kritikákat, elemzéseket, portrékat, vagy bármilyen más sajtó- netán irodalmi műfajú szövegeket.
Az idei díjat egy immár 13 éve állandó szerzőnk, Ferenczi Szilárd kapja, akire mind illenek az előbb elmondottak: megérdemli az elismertést nemcsak nívós, irodalmi igénnyel megírt szövegei, hanem szintetizáló képessége miatt is, tudniillik kritikusi tevékenysége mellett történészként is évek óta nagyszerűen teljesít, konkrétan filmtörténeti kutakodásaival is gazdagítja a Filmtett cikktárát. Nem húznám tovább a szót, idéznék a szerzőtől egy olyan szövegéből, amiben az Oscar-díjas Tűzszekerek (Chariots of Fire) című filmet méltatja: „Míg a sportfilmek általában az egy ember-egy cél-egy győzelem síkján építik fel a narratívát, addig a Tűzszekerek két személy esettanulmánya, akik az egyéni nyerésvágy mellett nemes célokért szállnak versenybe.” Én tudom, hogy Szilárd nem az egyéni nyerésvágy, hanem nemesebb célok miatt állandó szerzőnk immár több mint egy évtizede. Gratulálok, és remélem, hogy mihamarabb személyesen is át tudjuk adni a díjat.”
Filmkritikusi Nívódíj 2019
A díjat 2019-ben Soós Tamás filmkritikus, riporter kapta.
„Tamás az egyetlen logikus válasz volt arra a kérdésre, hogy ki kapja meg első alkalommal a frissen alapított díjat. Több mint tíz éve hűséges szerzője a Filmtettnek, és azon kevesek egyike, aki többféle műfajban is tud teljesíteni: nemcsak filmkritikus és tanulmányszerző, hanem ő szállítja a legtöbb és legnívósabb interjúkat lapunk számára. Nincs színész, rendező, vagy akár producer, aki meg ne nyílna jól felkészült, tűpontos kérdései előtt. A legfiatalabb alkotóktól a filmtörténet még élő nagyjaiig volt alkalma mindenféle személyiséggel beszélgetni, ehhez a tevékenységéhez – és nemcsak! – kívánunk neki sok kitartást a továbbiakban is.”