Sárga Csikó Díj

A díjról

A 100 éves, első erdélyi magyar játékfilmről, a Sárga csikóról elnevezett életműdíjat 2012-ben alapította a Filmtett Egyesület. Az egyesület a Sárga Csikó Díjjal évente tüntet ki egy-egy olyan filmes személyiséget, aki munkásságával jelentős mértékben segíti vagy segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását. A díjat minden évben a Filmtettfeszt keretében adják át.

Az első, filmszalagon vágtató lovacskát a sepsiszentgyörgyi Vrabie Zsolt tervezte 2012-ben. Ehhez egy évvel később egy vaknyomással készült Sárga csikó-filmjelenet, Adorjáni Márta munkája társult. 2014-ben a trófea új alakot öltött: a filmszalag keretben vágtató csikó alakját Koncsag Ádám szobrászművész tervezte.

2016-ban a szobrocska ismét megújult, ezúttal a nagyváradi Szép Jankó Noémi készítette.

A Balassi Intézet által támogatott trófeához 2015 óta pénzjutalom – 1 millió forint – is társul az NMHH Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra Programjának felajánlásával.

Sárga Csíkó Díj 2014


Sárga Csikó Díj 2015

A díjat 2015-ben Balogh Zsolt filmrendező, egyetemi tanár vette át. Jakab-Benke Nándor méltatása alább olvasható.

Balogh Zsolt, Sárga Csikó díjas filmrendező

Azért raktak ki ide erre a színpadra, hogy Balogh Zsoltról beszéljek. De én egoista leszek, mint a filmesek általában, és előbb saját magamról fogok beszélni. Arról, hogy ÉN mennyire szerettem Balogh Zsolt óráin ülni. Egyébként, hogy ne legyek annyira egoista, elmondom, hogy nem csak én szerettem, hanem – szinte – mindenki. És ezt teljesen empirikusan mértem fel: mondták az emberek. Például amikor pár hete kiposztoltam a facebookra, hogy az idén Balogh kapja a Sárga Csikót, annyi lálykot kapott az a bejegyzés, hogy a kiscicás-kisgyerekes-pucérnős posztok nem szoktak olyan sokat kapni. Nagyon sok ember örült tehát Balogh Zsolt díjának, és nagyon sok volt diákja érezte úgy, hogy ez egy megérdemelt dolog. Végre. Egy ország nyúlt a távirányítóért.

Nem mintha mindig minden óra zökkenőmentes lett volna: gyakran volt cirkusz, súrlódás, alkotói koncepciók ütköztek, főleg a tanár úr hatalmas cinizmusa ütközött a diákok késéseivel és lustaságával, de valahogy mindig győzött a józan ész és a békesség, és a film szeretete, és elkészült az alkotás, s a diák akarva-akaratlan elismerte, hogy a Baloghnak – mert ez volt a neve tanárként – biza igaza volt.

Bocsánat, hiszen úgy beszélek, mintha csak volt Sapisok ülnének a teremben, pedig létezik külvilág is – ezt a külvilágot pislogva, meglepetten próbáltuk befogadni egy-egy egészhétvégés, stúdióban töltött Balogh-session után az utcára kijövet. Összefoglalom hát, hogy ki ő, és miért kapja ezt a díjat. A Sapientia-EMTE kolozsvári filmszakáról talán hallottak elég sokan, ott voltunk diákok páran. Ez a filmszak enyhén szólva rögösen indult, az első félévben gyakorlati oktatás gyakorlatilag nem létezett, sírtunk is csomót otthon egyedül a párnánkba, aztán megérkezett Buglya Sándor tanár úr – aki már kapott egy Sárga Csikót – és átvette az irányítást. Végül első év végén, 2005 májusában magával hozott egy magas, enyén őszülő, de hihetetlen energiákkal rendelkező, alvás, kaja és akár víz nélkül is napokig beszélni – előadni – képes pasast. Ő volt Balogh Zsolt. Megismerkedtünk vele, aztán második évtől kezdve – tehát pontfix tíz éve! – tanítani kezdett minket, sapis filmszakosokat. Dramatugiára, színészvezetésre, forgatókönyvírásra – és még ki tudja, milyen tantárgynevek alatt tartotta a kurzusát (talán egyszer még irodalmi adaptációnak is hívták!), ami viszont igazából mindig ugyanazt fedte: magát Balogh Zsoltot, és az ő hihetetlen dramaturgiai érzékét, emberismeretét, ösztönzőképességét, és nem utolsósorban humorát. Ez a humor nagyon fontos malter volt a Balogh-féle téglák között, szinte mindent el tudott adni vele, még a szelíd, jóindulatú tanári, vagy atyai inzultust is. Volt olyan óra, amit végigröhögtünk, de ami ennél fontosabb: közben szinte észrevétlenül megtanultunk filmet csinálni, és a következő, már élesben történő forgatást sokkal magabiztosabban vészeltük át. Egyébként sokszor megjelent forgatásokon is, s egyetlen szemvillanással biztosított arról, hogy nyugi, minden rendben. Ilyenkor máris mindenki nyugodtabban rágcsálta a rántotthúst és döntötte be az Unicumokat.

Nagyon sokat köszönhet tehát neki a fiatal erdélyi filmes közösség, immár tíz éve jár le (vagy fel) fáradhatatlanul, hogy a szűz kicsi transzilván filmeskéket darabokra szedje, majd újra összeragassza forgatás előtt. Mert azt most már mindenki tudja, hogy mindig forgatás előtt esik minden szét, hogy aztán utolsó pillanatban csodával határos módon összeálljon, és be lehessen kiáltani az első „tessék”-et.

Bocsánat, hogy nem tértem ki egyéb Balogh-életrajzi elemekre, felsorolhattam volna párat a filmjei vagy a többszáz tévérendezése közül, néhányat a díjaiból, vagy azokból az iskolákból, ahol még a Sapientia mellett tanít vagy tanított, de még a magyar tévé főrendezői posztját sem említettem. Persze, fontos dolgok ezek, de számunkra nem ezek a legfontosabbak, hanem az, amit órán kaptunk tőle. Energiát, tudást, jókedvet, és talán ami a legfontosabb: barátságot.

Köszönjük szépen, Zsolt!

Sárga Csikó Díj 2014

Sárga Csikó Díj 2013

Sárga Csikó Díj 2012