Hírek

A dokumentumfilmekre összpontosít az idei Filmtettfeszt

Nem csupán versenyprogramja, hanem a versenyen kívül műsorra tűzött alkotások révén is a dokumentumfilm műfajára összpontosít az október elején 17. alkalommal, 12 erdélyi városban megszervezendő Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle.

A Dr. Lala után három évvel Halász Glória ismét egy cirkuszos témával tér vissza a Filmtettfesztre: a Mi ez a cirkusz? a valóság és a fikció határán egyensúlyozva egyedülálló bepillantást ad a Recirquel újcirkusz társulat hat fiatal artistájának életébe és egy előadás születésébe. Úgy mutatja be a lélegzetelállító produkciók hőseit, ahogy egyébként soha nem láthatjuk őket. Kiderül, hogy néha ők is félnek, fájdalmak gyötrik őket és vannak álmaik.

Szorosan az erdélyi valósághoz kapcsolódik Nagy Viktor Oszkár Székely derbije – a csíkpálfalvi szekérhajtó versenyről –, Vargyasi Levente Tehenesek című filmje – háromszéki magyar gazdasorsokról és -küzdelmekről –, valamint az Ambrus Emese rendezte Európa kis utcája egy „szabad, székely szórványszínésznőről”, aki egyéni előadásaival járja be a szórványvidékek kultúrházait, iskoláit.

Szintén Erdélyben játszódik a Hajdu Szabolcs-Tóth-Ridovics Máté-Gálovits Zoltán-Kővári Szabolcs négyes új dokumentumfilmje. A Kanzoli Wanted bemutatója a Filmtettfeszten lesz, a film története pedig a Délibábéhoz kapcsolódik: Ruzsa Rémusz a szereplőválogatás során megkapta Kanzoli szerepét. A korábbi egyeztetések alapján a film egyik asszisztense érte megy Romániába, a forgatási helyszíntől 800 kilométerre fekvő Köpecbányára, hogy elvigye a forgatásra. Az egyszerűnek látszó feladat kivitelezése azonban nem várt ellenállásba ütközik, és két nappal a forgatás előtt kezdetét veszi egy sziszifuszi küzdelem a helyi lakosokkal.

Két fikciós rövidfilmes verseny után idén a Filmgalopp a dokumentumfilmek megmérettetése. Az előválogatás nyomán hét film került a versenyprogramba:

  • Bán Attila: A testépítő
  • Bartincki Tamara: Domboldali portrék
  • Búzási Gyopár-Orsolya: Babuka a fűben
  • Dezső Mátyás: Világszép Gyilkos-tó
  • Simó Ibolya: MONYO+BABA
  • Simó Ibolya: Tomi, Ervin és az iskola
  • Püsök Botond: Angela

A Filmgalopp fődíja 1 millió forint, amit az NMHH Médiatanácsa ajánlott fel, a közönségdíj 1000 lej, a Nobila Casa felajánlásával. A közönségszavazás menete: a fesztivál ideje alatt minden versenyfilm elérhető lesz a Filmtett online csatornáján, a közönség mind a hét filmet megnézheti a filmtettfeszt.ro-n megjelenő adatlapokon, és az ugyanitt található Like gombbal szavazhat a kedvenceire október 4-e és 7-e éjfél között. A legnépszerűbb film elnyeri a Filmgalopp közönségdíját, 1000 lejt, amelyet a Nobila Casa ajánlott fel a nyertesnek.

A Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle időpontjai és helyszínei városonként
  • Kolozsvár – október 4–8., Győzelem / Victoria mozi, Sapientia EMTE
  • Arad – október 12–13., Művész Mozi
  • Csíkszereda – október 6–8., Csíki Székely Múzeum
  • Gyergyószentmiklós – október 8., Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ
  • Kézdivásárhely – október 6–8., Vigadó Művelődési Ház
  • Kovászna – október 5–8., Városi Művelődési Ház
  • Nagyvárad – október 13–15., Partiumi Keresztény Egyetem
  • Nagyszeben – október 5–7., Nagyszebeni Magyar Kulturális Központ, AstraFilm Stúdióterem
  • Sepsiszentgyörgy – október 6–8., Művész Mozi
  • Szatmárnémeti – október 6–7., G. M. Zamfirescu Művelődési Ház
  • Székelyudvarhely – október 5–8., Városi Könyvtár, Stúdió Mozi
  • Temesvár – október 2–3., Csiky Gergely Állami Magyar Színház

A fesztivál minden vetítése és kísérő programpontja ingyenes. A filmeket többnyire román, esetenként angol felirattal vetítjük.

2017. szeptember 22. 08:55