Hírek

Alternatív erdélyi filmtörténet – a 14. Filmtettfeszten

A Filmtettfeszt mindig is nagy hangsúlyt fektetett a friss erdélyi filmalkotások és a helyi vonatkozású, filmtörténeti ínyencségek bemutatására egyaránt. Ennek a szellemében idén sem maradhat ki a műsorból az erdélyi rövidfilm-válogatás, illetve egy infotainment jellegű programpont, amely lazább szálakkal kötődik a régióhoz, szorosabban egy tavalyi műsorszámhoz. A kolozsvári Insomnia Caféban kezdődik szombat este 8 órakor.

14. Filmtettfeszt 2014 – Plan 9

Tavaly ugyancsak az Insomnia kávéház adott otthont a Drakula halála című „filmregény” felolvasásának (lásd itt). Szintén a Drakula-téma folytatódik az idei programban is, ezúttal a vámpír figurájával szinte teljesen azonosult Lugosi Bélának köszönhetően.

14. Filmtettfeszt 2014 – Plan 9

A lugosi születésű hollywoodi filmcsillag – eredeti nevén Blaskó Béla Ferenc Dezső – utolsó szerepét az Ed Wood rendezte 9-es terv az űrből (Plan 9 from Outer Space) című filmben játssza. Nem fejezhette be a forgatást: 1956. augusztus 16-án szívinfarktust kapott és meghalt. A már eljátszott jeleneteit nem forgatták újra, a hátralévőkben egy másik színész helyettesítette – hogy a színészcsere ne legyen túl nyilvánvaló, amaz folyamatosan arca előtt tartotta a fekete vámpírköpenyt.

A 9-es terv az űrből azóta a világ egyik legrosszabb filmjeként híresült el, kaotikus világával, műfajegyvelegével, amatőr megoldásaival igen szórakoztató élmény.

A film vetítése után a szervezők meglepetésvendéget várnak az Insomniába, közönségtalálkozóra.

Az est házigazdája Szántai János, társszervezője az Origó Egyesület.

2014. október 02. 00:15