Hírek

Holnap rajtol Kolozsváron a 13. Filmtettfeszt Magyar Filmnapok

Október 3-án kezdődik és vasárnapig, október 6-áig tart a 13. Filmtettfeszt Magyar Filmnapok. A fesztivál idén több mint 90 filmet tűzött műsorára, és hét erdélyi városban a vetítésekre a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt.

A megnyitó a kolozsvári Győzelem moziban lesz október 3-án, azaz holnap délután 5 órai kezdettel. Az ünnepi beszédek után díjátadás következik: a Filmtett Egyesület Sárga Csikó Díját idén Buglya Sándor filmrendező, producer, egyetemi tanár veszi át. Laudációt mond Zágoni Balázs, a Filmtett folyóirat egyik alapítója és egykori főszerkesztője. A megnyitó végén a Nászidő című dokumentumfilm vetítése következik. A film rendezője Juhász Ágota, producere és irányítótanárként létrejöttének segítője a kitüntetett, Buglya Sándor.

További kiemelt kísérőrendezvények:

Teljes program, információk a közönségtalálkozókról és egyéb eseményekről megtalálhatók a Filmtettfeszt nemrég elkészült honlapján: www.filmtettfeszt.ro.

A belépés minden vetítésre és egyéb programpontra ingyenes.

2013. október 02. 09:05