Filmek

Kolozsvár

Nagyjátékfilmek

Utolsó jelentés Annáról

Utolsó jelentés Annáról

Magyar filmdráma, romantikus, 100 perc, 2009.
Rendező: Mészáros Márta.

Egy fiatal irodalmár azt a feladatot kapja, hogy rábírja a hazatérésre az évtizedek óta emigrációban élő Kéthly Annát. Péter, Annán keresztül felfedez egy másik Magyarországot. Találkozásuk szellemi párbaj, amely régi érzelmeket kavar fel.

Vetítés: október 7. (csütörtök) 18:30, Győzelem / Victoria mozi


Kilencedik mennyország

Kilencedik mennyország

Német filmdráma, romantikus, 98 perc, 2008.
Rendező: Andreas Dresen.

Vetítés: október 7. (csütörtök) 20:00, Győzelem / Victoria mozi


Tavaly télen

Tavaly télen

Német–amerikai filmdráma, 129 perc, 2008.
Rendező: Caroline Link.

„Egy lányról szól, aki a bátyját, illetve egy anyáról és apáról, akik a fiukat veszítették el: mindhárman ugyanazt az embert, mégis mind valaki mást. Gyászuk tehát közös, azt mégsem tudják egymással megosztani. A film legeredetibb figurája, tulajdonképpeni katalizátora egy festő (Josef Bierbichler), akit az anya azzal bíz meg, hogy fesse le gyermekeit egyetlen hatalmas képen, úgy, mintha a fia még élne.” (Buglya Zsófia)

Vetítés: október 7. (csütörtök) 22:00, Győzelem / Victoria mozi


Vespa

Vespa

Magyar filmdráma, 85 perc, 2010.
Rendező: Groó Diana.

A 12 éves Lali kártyán nyer egy csokoládét, amely egy nyerő kupont rejt: a nyeremény egy Vespa motorbicikli. Igen ám, de a motort Budapesten kell átvenni. Lali elindul a beregháti romatelepről a fővárosba, hogy az áhított motor mellett rátaláljon rég nem látott édesapjára is...

Vetítés: október 8. (péntek) 18:30, Győzelem / Victoria mozi


Poligamy

Poligamy

Magyar romantikus, vígjáték, 100 perc, 2009.
Rendező: Orosz Dénes.

András többre hivatott szappanopera-szerző, Lilla tanársegéd az egyetemen. Öt év együttjárás után végre közös lakásba költöznek, ez azonban nem várt próbatétel elé állítja kapcsolatukat. Lilla ugyanis szeretne igazi fészket rakni, feleségként gyereket szülni, ám András még nem készült fel erre. A férfit sokkolja, amikor Lilla bejelenti, hogy terhes. Ráadásul a munkából hazatérve egy ugyancsak Lilla nevű, ám vadidegen nő fogadja a lakásban. Felocsúdni sincs ideje, másnap egy másik ismeretlen Lilla mellett ébred, amelyet újabb Lillák követnek. A barátja, Kornél szerint András megőrült.

Vetítés: október 8. (péntek) 20:30, Győzelem / Victoria mozi


Team Building

Team Building

Magyar filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2010.
Rendező: Almási Réka.

Mennyire képes egy Nagy-Britanniából importált tréner megérteni az olykor túlságosan is kelet-európai viszonyokat? Péter videósként dolgozik egy vidéki csapatépítő tréningen. A fiatalember munkája abból áll, hogy felveszi a hétvégén történteket: rögzíti a résztvevők emlékezetes pillanatait, megaláztatásait, a csapatépítést, a külföldi tréner időnként kegyetlen, ám hatásos módszereit. Péter vállalja, hogy elkészít egy összegző filmet a hétvégéről. A műsoros esten be is mutatják, azonban senki nem azt kapja, amire számított. Társadalomrajz egy országról, amely kivívta a szabadságát. Valóban sikerült...?

Vetítés: október 8. (péntek) 22:00, Győzelem / Victoria mozi


A színház szerelmese

A színház szerelmese

Román filmdráma, vígjáték, 62 perc, 1944.
Rendező: Martonffy Emil.

Igazi filmtörténeti ínyencség, hiszen Kolozsvár utcáin és a Hunyadi téri színházban forgott. Mivel nem maradt fenn teljes egészében, eddig nem lehetett vetíteni, viszont a Filmtettfeszt alkalmából a Magyar Filmarchívum hiánypótló inzertekkel egészítette ki a filmet. Benedek Máté a Nemere a Hargitán című színdarabját hozta el a kolozsvári színházigazgatónak. Amikor megtudja, hogy rajta kívül több száz forgatókönyvet kap a színház és kis esélye van annak, hogy ezt az igazgató valaha is elolvassa, öngyilkos akar lenni. Utolsó pillanatban menti meg Torday Klára, a híres színésznő. Vagy… mégsem ő?

Vetítés: október 9. (szombat) 16:30, Győzelem / Victoria mozi


Antigoné - avagy Erdélyben, filmet, együtt

Antigoné - avagy Erdélyben, filmet, együtt

Magyar–román dokumentum-játékfilm, filmszatíra, improvizációs film, 84 perc, 2010.
Rendező: Jakab-Benke Nándor.

Antigoné. Négation. Lehetséges-e filmre vinni a görögöket? Nem az adaptáció nehézségéről beszélek. Hanem hogy lehet-e filmet csinálni itt, Erdélyben egyáltalán?

Vetítés: október 9. (szombat) 18:00, Győzelem / Victoria mozi


Bibliothéque Pascal

Bibliothéque Pascal

Brit–magyar–német filmdráma, 111 perc, 2009.
Rendező: Hajdu Szabolcs.

Mona Paparu egyedül neveli hároméves kislányát. Egy külföldi utazás miatt a gyermeket a nagynénjénél hagyja. A nagynénitől a gyámhatóság elveszi a kislányt. Amikor Mona visszatér, a gyámhatóságon el kell mondania, mivel töltötte külföldön az idejét. A film utazásainak, szerelmének, nyugat-európai kálváriájának a története. Mona Paparu beszámolója.

Vetítés: október 9. (szombat) 20:00, Győzelem / Victoria mozi


Czukor Show

Czukor Show

Magyar filmdráma, vígjáték, 88 perc, 2010.
Rendező: Dömötör Tamás.

Egy fiktív országos televízió kibeszélő-showjába érkezik egy vidéki férfi és „sleppje”. A téma: „Ma rendbe hozom a családomat”. A társaságot a férfi hat éve nem látott húga hívja össze. El nem mondott érzések, ki nem beszélt fojtások mozgatják a kompániát, csak az alig felnőtt szerető látja aztán tisztán a helyzetet. A film két drámát mutat be egyszerre. Egy szerelmi háromszög szomorú történetét Füst Milán Boldogtalanok című színműve alapján, illetve a „dráma drámáját”, hogy egy családi tragédia hogyan válik árucikké és médiaeseménnyé, ha a kényelmetlen „utó- és mellékhatásoktól” megszabadítják a befogadót. Ehhez érkezik egy nyugat-európai befektető, hiszen a kelet-európai médiapiac csábos befektetés, gazdaságilag mindenképpen. Más meg úgysem számít.

Vetítés: október 9. (szombat) 22:00, Győzelem / Victoria mozi


Rózsaszín sajt

Rózsaszín sajt

Francia–magyar vígjáték, 93 perc, 2009.
Rendező: Tóth Barnabás.

A nőgyógyász, nagy dumás, szoknyapecér apuka, Tibor egyedül neveli a 19 éves Danit. Az apa egy kicsit önző, hedonista, hiú és sikerorientált, a fiú pedig szelíd, romantikus alkat, aki nem a szexet, hanem a szerelmet keresi. Tibor megpróbálja képére formálni a fiát, aki emiatt Franciaországba szökik a művész nagybácsihoz.

Vetítés: október 10. (vasárnap) 16:00, Győzelem / Victoria mozi


Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv

Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv

Magyar filmdráma, 103 perc, 2010.
Rendező: Mundruczó Kornél.

Mundruczó Kornélt régóta izgatta a Frankenstein terv alapjául szolgáló mű, Mary Shelley XIX. századi regénye. Az adaptáció első változata egy filmszinopszis volt, ebből írt később színdarabot a rendező, Bíró Yvette közreműködésével, amelyet 2007-től nagy sikerrel játszottak a Bárka Színházban. A színpadi változatból végül forgatókönyv lett, amelynek alapmotívuma, hogy a Frankenstein teremtette szörny itt egy átlagos fiatal fiú képében jelenik meg, aki az intézetből hazatérve szeretné elnyerni családja szeretetét.

Vetítés: október 10. (vasárnap) 18:00, Győzelem / Victoria mozi


Köntörfalak

Köntörfalak

Magyar filmdráma, 82 perc, 2010.
Rendező: Dyga Zsombor.

Esztinek találkozója lett volna a parkban, ahova Zoli éppen betért, hogy "lopjon magának" öt percet. Az egész egy nagy félreértés volt, de a lány személyesen akarta tisztázni a fiúval, hogy köztük soha semmire nincs esély. Napjainkban Budapesten, a belváros szívében két vadidegen egy félresikerült randin szóba elegyedik egymással. Két teljesen eltérő világ találkozik, és éppen elindulnak a másik megismerésének útján, amikor megjelenik Gábor, Eszti öntörvényű és goromba bátyja. Az este nem várt fordulatot vesz: a három ismeretlen nem is sejti, hogy egy régi titok fűzi össze őket.

Vetítés: október 10. (vasárnap) 20:00, Győzelem / Victoria mozi


Kolorádó Kid

Kolorádó Kid

Magyar történelmi, filmdráma, 93 perc, 2010.
Rendező: Vágvölgyi B. András.

Vetítés: október 10. (vasárnap) 22:00, Győzelem / Victoria mozi

Dokumentumfilmek

Piros-fehér feketén, avagy kell egy csapat

Piros-fehér feketén, avagy kell egy csapat

67 perc, 2010.
Rendező: Püsök Botond.

A film a Hockey Club Csíkszereda jégkorongcsapat történetét kíséri végig, a kezdetektől a csapat megszűnéséig. A hokizni vágyó felcsíki gyerekek továbbre is arról álmodnak, hogy egyszer HC-s játékosok lesznek.

Vetítés: október 7. (csütörtök) 15:00, Győzelem / Victoria mozi


Gördülő horizont

Gördülő horizont

81 perc, 2010.
Rendező: Varró-Bodoczi Zoltán.

A János Zsigmond Unitárius Kollégium 2001 óta szervez kéthetes nyári bringás expedíciókat, amelyen 35 diák és kísérő felnőtt egy alaposan megtervezett útvonal mentén ezer kilométernél is többet biciklizik. A fizikai erőfeszítés csak egy kis része a történetnek: a túra lényege sokkal inkább a felfedezés, a megismerés, a kalandozás, a közösségépítés és az értékes világszemlélet kialakítása. A 2009-ben megszervezett kilencedik expedíció útvonala átszelte az országot és a Duna-deltáig vezetett.

Vetítés: október 7. (csütörtök) 15:00, Győzelem / Victoria mozi


Idézés

Idézés

Dokumentumfilm.
Rendező: Gulyás Gyula.

Vetítés: október 8. (péntek) 13:00, Győzelem / Victoria mozi


Házi paradicsom

Házi paradicsom

Magyar dokumentumfilm, 26 perc.
Rendező: Kis Anna.

Vetítés: október 9. (szombat) 14:30, Győzelem / Victoria mozi


Utolsó előadás

Utolsó előadás

Magyar dokumentumfilm, 88 perc, 2009.
Rendező: Zámborszki Ákos.

Valahol Európában utaznak echós szekereikkel faluról-falura, hogy vidámságot, életörömöt és szeretetet vigyenek a legkisebb településre is, és hogy felidézzenek egy rég elfelejtett érzést, amit emberiességnek hívnak. Valószínű, hogy soha nem látjuk őket többé, de otthagynak maguk után valamit, ami még ott él bennünk egy picit, majd elfelejtődik örökre. Kíméletlen, fagyos hajnalokra ébredünk és már csak egy előadás van hátra, az utolsó, aztán eltűnnek lassan a távolban, hogy valahol egy kis darab földet találjanak maguknak télre, ahol van a lovaknak fű és víz. Ez az utolsó előadás azonban más, mint a többi...

Vetítés: október 9. (szombat) 14:30, Győzelem / Victoria mozi

Animációs filmek

Mátyás, Mátyás

Mátyás, Mátyás

Magyar animációs film, dokumentumfilm, 13 perc, 2009.
Rendező: Felméri Cecília.

Animációs dokumentumfilm 13 percben Kolozsvár helyi lakosairól, és arról, mennyire ismerik városuk híres szülöttét, Mátyás királyt.

Vetítés: október 7. (csütörtök) 15:00, Győzelem / Victoria mozi

Kisjátékfilmek

Itt vagyok

Itt vagyok

Magyar film, 35 perc.
Rendező: Szimler Bálint.

Vetítés: október 8. (péntek) 16:00, Győzelem / Victoria mozi


Az úr elköszön

Az úr elköszön

Magyar kisjátékfilm, 30 perc.
Rendező: Nemes-Jeles László, Várkonyi Tímea.

Vetítés: október 8. (péntek) 16:00, Győzelem / Victoria mozi


Riport

Riport

Magyar kisjátékfilm, 20 perc.
Rendező: Nagy Dénes.

Vetítés: október 8. (péntek) 16:00, Győzelem / Victoria mozi


Ünnep

Ünnep

Magyar kisjátékfilm, 16 perc.
Rendező: Császi Ádám.

Vetítés: október 8. (péntek) 16:00, Győzelem / Victoria mozi


Cathrine magánélete

Cathrine magánélete

Magyar kisjátékfilm, 18 perc.
Rendező: Breier Ádám.

Vetítés: október 8. (péntek) 16:00, Győzelem / Victoria mozi